doggfather:
A film egy hétköznapi dráma, nem túl izgalmasan fényképezve, és elmesélve, amibe annyi sci-fi kerü... (2021.03.19. 13:47)Felettünk a Föld [2011]
Dimmerkobold:
„Segítek én neked. Szerződtess társadul egy jó poétát, ki ábrándozva szövi tervét, mint önthet ann... (2017.12.07. 21:16)Mephisto [1981]
Beyond silence:
@tesz-vesz: hát akkor nézd meg :) (2011.11.16. 22:29)Az élet fája [2011]
Ha valaki megfigyeli a kezdettől miről szól a film: rádiózás, kapcsolatteremtés, hit... A befejezés is ennek a metaforája. A földöntúli életet keresve mutatja meg valójában mennyire elveszettek az emberek saját bolygójukon - amit csak egy dolog tud feloldani: a Kapcsolat.
Történet: Szindbád a szépséget a természet változásaiban, a szerelemben és nem utolsósorban a kulináris élvezetekben véli megtalálni. Gondolataiban életre kelnek emlékei. Megbarnult fényképek, elszáradt virágok, elsárgult szerelmes levelek hozzák elő a múltból a szépasszonyokat, lányokat, a hozzájuk fűződő múló érzéseket s a felejthetetlen húsleves illatát...
Közlés, mondanivaló szempontjából nekem nem volt igazán erős a film, inkább a filmnyelvi megvalósításért volt érdekes. A kísérletező, különleges hatást keltő vágásért. Ami bár nem tökéletes, jelentést nem is fedeztem fel mindig a felvillanó képekben - inkább csak érzékeltet, hangulatot fest - nagyon érdekes, egyedi.
Finom hangulatú és értékes film az Everybody's Fine (valóban eltolták a magyar címet). Az élet mindennapi kérdéseivel foglalkozik, érzékeny, a mélységeket is közelítő, szövevényes módon. A végén egyre izgalmasabb és szebb, jelképeket alkot, szürrealizál, Kirk Jones rendez(!). Kíváncsi vagyok lesz-e még hasonló munkája.
4.3/5
Történet: Frank Goode egész életében keményen dolgozott egy kábelgyárban, hogy családjának mindent meg tudjon adni. Nyugdíjasként ébred rá, túl kevés időt töltött gyerekeivel, így itt az ideje, hogy változtasson. A szívhez szóló film egy olyan családi problémát mutat be, amit sokan jól ismerhetnek a modern világban. Szülők és gyerekek távol élnek egymástól és annyira lefoglalják őket problémáik, hogy eszükbe sem jut meglátogatni a másikat.
Nem divat szeretni a filmet, sőt - nekem tetszik. Tagadhatatlan hibái ellenére: szép. A fényképezés (Pados Gyula - Kontroll), a zene (Ennio Morricone) és a rendezői ábrázolás mód mind kifejezetten jó és különleges.
4/5
"És valami éles, fájdalmas és hiábavaló érzés fogott el utána. Minden az eszembe jutott, azok is akik megmentettek és most először gondoltam rájuk egy csöppnyi szemrehányással, valami szerető nehezteléssel. De hát ne túlozzunk, hiszen jól tudom, minden érvet elfogadok, azon az áron, hogy élnem lehet. Igen, ahogy körülnéztem ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert s mégis ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet. Emlékszem, anyámnak az volt a terve, hogy mérnök, orvos vagy valami efféle legyek. Így is lesz, minden bizonnyal. Nincs olyan képtelenség, amit nem élnék át - természetesen. És utamon már is tudom ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda a boldogság."
Történet: A film egy 42 éves, sikeres zeneszerzőről szól, aki rendkívül nehezen viseli a középkorúság tényét. Emiatt kerül válságba jelenlegi kapcsolata is Samanthával, a népszerű énekesnővel. Végül minden összekuszálódik körülötte, mikor egy nap munkába menet megpillantja a leggyönyörűbb nőt, akit valaha is látott és akit éppen oltár elé vezetnek. Galibák és mókás helyzetek egész során keresztül igyekszik megszerezni a nőt...
Korrekt közönség film, egyszer nem árt megnézni, a végére némi tartalmat is csempész.
Meg lehetősen langyos film, meglehetősen gyenge kivitelezésben. A történet gyenge, poénok szintén, a teljes unalomtól talán Eperjes hülye figurája és pár kicsit ötletesebb zenés rendezés menti meg. A technikai és különféle bakikat vagy a pénztelenség vagy egyszerűen az igénytelenség szülte, nem tudom, de az éjszakai részbe bevágott nappali jelenetek, a feltűnően üres nézőterek zavaróak.
Újranézve már egész érdekes a sztori, először túlságosan szétkavart volt ahhoz üljenek az összefüggések. A jelentős része így sem volt igazán magával ragadó, de a végén már sok érdekes kérdést felvet.
A Mr. Nobody egy lenyűgöző gondolatkísérlet aminek leképezése bár több helyütt sem tökéletes, maga a megvalósítása is a zseniálist, a legnagyobb elismerést érdemli.
Amikről a film szól már engem is jó ideje furdalnak, foglalkoztatnak (a létezés esetlegességéről, párhuzamos életlehetőségekről, a döntésekről stb.) de elképzelésem sem volt hogy lehetne ezt ábrázolni. Sok stílus elem nem tetszett (túl színes, túl sok vidám zenebetét, babafiguraszerűen kinéző karakterek) ám számos más elképesztett, mélyről jövő dolgokat ragadt meg, könnyeket fakasztott.
4.5/5
Történet: Egy fiú áll a peronon. A vonat indulásra kész, a fiúnak döntenie kell: elutazik az édesanyjával vagy az apjával marad. Lehetőségek végtelenje merül fel ebben az egy pillanatban, míg a döntés megszületik...
Az életünkben sok olyan döntést hozunk, amely visszafordíthatatlan irányba tereli jövőnket. De hogyan döntenénk, ha megvizsgálhatnánk az alternatív döntés kínálta jövőt is? Történetünk a 20. és a 21. század között, különböző időzónákban, de egyazon szereplő életében játszódik. Valóban azt az életet élte-e, amely számára a legmegfelelőbb volt; valóban azt a nőt szerette-e, akit neki szántak és azokat a gyerekeket nevelte-e, akiket kellett. Most csak az a célja, hogy megtalálja erre a választ.
A Majidi (a rendező) szülővárosában, Teheránban játszódó film egy elszegényedett testvérpár, Ali és Zahra sorsát követi nyomon, akiket a sors nehéz körülmények közé taszít. Úgy döntenek, a problémájukat nem mondják el szüleiknek, hanem maguk oldják meg, a maguk sajátos módján. Ebből aztán egy gyöngéd, megható mese következik részvétről, elszántságról és mély családi szeretetről. Majidi írta és rendezte A mennyország gyermekeit, mely az emberi reményt és szépséget ábrázolja a durva gazdasági és politikai környezetben.
Igazán szép, realistás történet. Ilyen filmekben lehet igazán megfigyelni egy más kultúrát.
Végre sikerült megtekintenem, Christopher Nolan újabb filmje valóban remek lett. Pszichológiából kicsit többet vártam, a havas akció jeleneteken egy hangyányit leült - ám maga az alapötlet és felépítése lenyűgöző, a rendezés kiváló, a megálmodott képek mint "az emlékek" emlékezetesek, a zene... Hans Zimmer az utóbbi idők legütősebb filmzenéjét készítette el, egyszerű erőteljességével nyers hangszerelésével.
4.8/5
Ha megfigyeljük igen következetes a témáiban rendező, a Mementoval feltétlen közeli párhuzam húzható, de motívumok több előző filmjében is felelhetőek. Az meg már az élet poénja hogy DiCaprio szintén idei Viharszigetben mennyire hasonlót játszik a finálékban. Illetve ha már hasonlítgatok enyhén, felépítésben kicsit a most bemutatásra kerülő Mr. Nobodyval is összevethető, leginkább a szűrrealitásuk miatt.
Élvezhetően izgalmas sztori, hűvös rendezésben - a vége talán már felhozta volna. De a befejezés nekem annyira szánalmasan a filmből menekülő egyszerű megoldás ("csak fejezzük be végre"), hogy 3-asnál maradok. Mindent a középszerrel jellemezhetem.
Érdekes film kísérlet ez 1929-ből. Technikailag parádésnak mondatható, különösen a korában, de úgy éreztem filmnyelvi kísérlet aminek kifejlesztésére törekedik a film eleji deklaráció szerint csupán formai játékig jut el. Mint egy tehetséges kisgyerek mikor először kap kezébe kamerát. Lázas csodálkozásba kezd, és valóban érdekes képeket készít, de mindezt rendszertelenül. A képsorokban is láthatjuk magát az operatőrt, majd magát a filmet néző közönséget: a film maga nem szól másról mint a "filmezésről". A filmnyelvben szerény véleményem szerint, érdekes szavakat, jelzőket és képeket talált (fel) Vertov, de addig hogy mondatokat, mit adj Isten egy gondolatmenetet formáljon képből nem jutott el.
Mindezt az 1927-es Berlin, egy nagyváros szimfóniája számomra egyértelműen élvezhetőbb megtekintése után írom. Műfajban közel állnak egymáshoz, és a Berlinben sem gondolatok közvetítése a cél, ám jóval világosabb, szerkezetileg tiszta, kép folyama célzott, nem érzünk esetlegességet a vágásban.
A Cinematic Orchestra zenéjével láttam, amit szerencsésnek mondhatok, mivel igen jól sikerült, jól illeszkedik, hangulatban sokat tesz hozzá...
Nem lehet elmenni ez a film mellett. Újranézve is csodálatos.
Valódi emberek, lelki ábrázolása, cselekedeteikkel, okokkal : feszültek, ütköznek, vétkeznek, gyarlók és jók. Kavarognak, itt is-ott is feltűnnek, kapcsolódnak, sodródnak és sodornak. Mindezt egy csodálatos együttérzéssel, összegzőn, a szomorúságon túl mély emberséggel, szépséggel.
5/5
Történet: Egy fiatalember holtteste hever az út menti bozótban. Graham Waters nyomozó és társa áll rá az ügyre. Nem sejti, hogy ez a gyilkosság alapjaiban rázza majd meg magánéletét is… 36 órával korábban egymástól látszólag független események tragikus láncolatát indítja el egy rablás. Egy államügyészt és feleségét a nyílt utcán támadja meg két fekete – fegyverrel parancsolják ki őket a drága luxuskocsiból… Az államügyész – befolyását felhasználva – szabályos hajtóvadászatot indít a rablók ellen. Egy rendőrtiszt hamarosan a körözött kocsihoz hasonlót állít meg, benne egy fekete házaspárral. Ugyanekkor egy iráni üzlettulajdonos arra készül, hogy önvédelmi célokra fegyvert vásároljon magának. Először a fegyverkereskedő bosszantja fel, majd amikor nem sokkal később kirabolják az üzletét, éktelen dühbe gurul… és az események egyre nagyobb sebességgel rohannak az elkerülhetetlen ütközéspontig…
Történet: Jeannie, a tizenöt éves kamaszlány elszökik otthonról. Szülei East-Village-ben keresik, ahol egy este ellátogatnak a Szökött Gyermekek Szüleinek Társaságába, ahol pszichiáter magyarázza el nekik gyermekük lélektanát, különös tekintettel arra, hogy a kamaszok nyúlnak a kábítószerekhez.
Kifejezetten érdekesre sikerült Milos Forman ezen rendezése. A tehetségkutatós jelenetek igazán emlékezetesek és különlegesek, sikerült egy nemzedéket allegorikusan megjelenítenie az éneklések összevágásával.
Itt a szinkron alámondás is meglepőmód jól sikerült, nem hogy ront inkább erősít, egy elvonatkoztatott hatást keltve.
(Viszont filmben ennyi csúnya lányt életembe még nem láttam az biztos... nagyon rámentek a válogatásnál, de a hatás sikerült.)
A klasszikus film a város életének egy napját állítja elénk, annak szépségével és szokásos konfliktusaival együtt. Az operatőrök nagyon érzékeny filmanyagot használtak, hogy mesterséges világítás nélkül dolgozhassanak. A kamerát gyakran elrejtették, hogy észrevétlenül filmezhessenek. Ruttmann - Eizenstein és Vertov mozgáselméletét alkalmazva és továbbfejlesztve - a gondosan szerkesztett mozgásfolyamatokat zenei, szimfonikus formákba rendezte. A szimfónia ritmikus és strukturális törvényszerűségei fontosabbak számára, mint a tartalom, a társadalomkritika. Bár láthatóak a szociális körülmények, mégis úgy hatnak, mint formális eszközök és nem mint a tiltakozás kifejeződése. Ezért ez a film kevésbé dokumentumfilm, inkább kísérlet az "abszolút" vagy "absztrakt" film továbbfejlesztése, amelyben a valóság megjelenési formái absztrakt és formákkal önálló műben egyesülnek. (rororo filmlexikon)
Hihetetlen modern és profin elkészített - fényképezett, vágott még ma is. Meglepő mód egyáltalán nem unalmas. Pedig valóban lemond sokról a gondolatiság terén, inkább az impressziót, a hatást célozva, a filmnyelviségre koncentrálva, így igen erősen közelítve az un. "abszolút filmhez".
Én Timothy Brock által szerzett zenével láttam, ami kifejezetten jól sikerült. Fellelhető több változat is a youtubeon, sőt az egyik egyenesen hang nélkül hirdeti.
Nem hiába a sok díj, ez a film Conrad L. Hall operatőré. (Az első kerékpáros képek...!!) Thomas Newman pedig természetesen jól teljesít, most is megbízhatóan adja alá a zenét, így elmondhatjuk hogy ez a két dolog elviszi a filmet. Minden más a karakterek, a történet, a dráma, kicsit vékony. A színészek szinte csak statisztálnak szerepükben, a történet nyugodtan folydogál.
Sam Mendes itt is szépen komponál, de a mélységét, a drámát kifelejtette a filmből - így remek látványvilágú de átlagos gengszter krimit készített.
A sosem látott látvány, Koltai Lajos sötét-színes képei és az atmoszféra. Nem egyszerű filmen elérni, de benne a "lényeg- és jelentéktelenség" nem unalommá, hanem hatássá válik: valóban mintha megállna az idő, amikor bár történik sok minden de valójában még se történik semmi sem.
Tulajdonképpen mindez elviszi a filmet, mivel mást nem érdemes megjegyezni, a történet stb. észrevétlen.
4/5
"Mindenkinek igaza van. Még a szar is le van szarva."
Hihetetlen hangulatú és feszültségű film. De még több év után újranézve is a vége olyan szinten elvont és értelmezhetetlen számomra, hogy nem tudok 5-öt adni.
Timecop [1994] Időzsaru (Peter Hyams) A jó öreg ’90-es évekbeli filmek... Nem hittem volna, de ma elkezdtem nézni és megfogott a film. A jeleneteknek van atmoszférája, a fények, a látvány és a zene mint remekül kivitelezett. Szintén meglepő de Jean-Claude Van Damme jól játszik, drámai. Az időutazós téma is izgalmas, szintén meglepően hihető. Komolyan vehető film.
1983, Margaret Thatcher Angliája: Falkland szigeteki háború, bevándorlók, munkanélküliség, skinheadek, és céltalanul kallódó fiatalaság. Az iskolában minden nap megalázott, a háborúban elesett apja emlékétől szenvedő, 12 éves Shaun egy skinhead-banda legifjabb tagjává válik, és békére talál. Ám az elveket többnyire csak divatból követő társaság megoszlik, amikor egy régi tagjuk, a szélsőséges nézeteket valló Combo visszatér a börtönből. Shaun az ő befolyása alá kerül, és a vidám napoknak hamarosan vége szakad.
Combo mély pszichológiai ábrázolásért megér egy ötöt. A vége ahogy átfordul az egész... legondolkodtató.
Meglehetősen langyos alkotás. A színészi játék, a remek feszes vágás elviszik a filmet és a vélhetőleg a kommunizmusra reflektáló társadalomábrázolást. Ezen értékei kétségtelenek a filmnek, de összességében hasonlóan unalmas Szabó István ezen Oscar díjas alkotása mint az összes többi amit volt szerencsém (?) végignézni.
Hogy Szabó Istvánt idézem a filmből: "Csinos kis születésnap. Szörnyű hogy ebben részt kell venni."