doggfather:
A film egy hétköznapi dráma, nem túl izgalmasan fényképezve, és elmesélve, amibe annyi sci-fi kerü... (2021.03.19. 13:47)Felettünk a Föld [2011]
Dimmerkobold:
„Segítek én neked. Szerződtess társadul egy jó poétát, ki ábrándozva szövi tervét, mint önthet ann... (2017.12.07. 21:16)Mephisto [1981]
Beyond silence:
@tesz-vesz: hát akkor nézd meg :) (2011.11.16. 22:29)Az élet fája [2011]
Ha esetleg maga a történet nem lenne orbitális baromság, akkor beszélhetnénk a film egyéb hibáiról. De mivel az maximálisan idegesítő, minden más fel sem tűnik.
Elég tvfilmes sajnos, ahogy a legtöbb színész is, talán Ms. Kinian megformálása még egész jó. A rendezésnek is van pár szép ötlete, a jó alapanyaggal egy egész élvezhető film.
Egész tűrhető Nimród ezen filmje, az Elhagyott szobánál mindenképpen jobb. Az elején van egy kis társadalmi háttér ami kicsit emlékeztet a Kontrollra, de nem igazán dramatizálja tovább ezt a vonalat sajnos. Pedig a főhős erőteljes "helyesen akarok cselekedni" magatartása izgalmas téma. Így egy közepesen pergős, kuszálódós cselekményű akció-krimit kapunk.
Történet: Joel (Jim Carrey) döbbenten fedezi fel, hogy barátnője, Clementine (Kate Winslet) kitöröltette az emlékezetéből eseménydús kapcsolatuk minden emlékét. Kétségbeesésében ő is felveszi a kapcsolatot az eljárás feltalálójával, Dr. Howard Mierzwiakkal (Tom Wilkinson), hogy kitöröltesse a lányt a saját emlékezetéből. De ahogy Joel emlékei fokozatosan eltűnnek, úgy ébred rá újra a Clementine iránti szerelmére. Agya rejtett zugainak mélyéről olyan erők működnek, amelyek megpróbálják megakadályozni az eljárás sikerét. Ahogy Dr. Mierzwiak és munkatársai (Kirsten Dunst, Mark Ruffalo, Elijah Wood) szinte űzik-hajtják Joel-t saját emlékeinek útvesztőjén át, világossá válik, hogy Joel egész egyszerűen nem tudja és akarja Clementine-t kiverni a fejéből.
Még az Adaptációban szerettem meg Charlie Kaufmant (ő írta), de sajnos ez a filmje valamiért nem nagyon tetszett amikor először láttam, túl zavarosnak találtam. Tegnap belenéztem a Dunán és megfogott! Ma újra néztem és abszolút rendben van a sztori és pár momentumáért és mondatáért kijár az 5 közeli. Lehet kicsit érni kell hozzá, meg kell egy bizonyos érzelmi érzékenység.
Nagyon szeretem ezt a filmet, ezt érdemes többször megnézni. Bonyolult, majd mindenre önreflektál (gyakorlatilag azt a filmet írja a főszereplő amit nézünk...), érzékeny, érzelmes, mondanivalója van.
5/5
Történet: Charlie Kaufman (Nicolas Cage) úgy ír, ahogy él: nagy nehezen. Ikertestvére, Donald (Nicolas Cage) pedig úgy él, ahogy ír: őrülten és lazán. Susan (Meryl Streep) az életről akar írni, de nem is ismeri. John (Chris Cooper) élete pedig könyvért kiált. Négy élet - egy történet. Amely millióképpen érhet véget... Az elmésen felépített történet főhőse Charlie, akinek záros határidőn belül filmforgatókönyvet kell írnia egy bizonyos Susan "Az orchidea-rabló" című könyvéből. Mindenki hajtja a munkában, de Charlie semmire sem jut. Szerinte az egész nem filmrevaló. Ráadásul idegesíti ikertestvére is, aki zöldfülű forgatókönyvíróként máris több tehetséget mutat nála. A könyvben John az orchidea-rabló, aki mégis rabul ejti Charlie érdeklődését, ahogy annak idején az írónőét is. A készülő adaptációban végül is mindenkinek megvan a maga helye. Vagy nincs...
Susan Orlean: Az élet tele van olyan dolgokkal mint a szellemorchidea. Csodálatos elképzelni, könnyű beleszeretni, de a fantázia szülötte, elillan, ha érte nyúlunk.
*****
Charlie Kaufman: Aztán, mikor elmentél, kigúnyolt téged Kim Canettivel. Te nem sejtetted. Boldognak látszottál.
Donald Kaufman: Tudtam. Hallottam őket.
Charlie Kaufman: Akkor miért voltál boldog?
Donald Kaufman: Szerettem Sarah-t, Charles. Az a szerelem az enyém volt. Csak az enyém. Még Sarah se vehette el tőlem. Azt szeretek, akit csak akarok.
Charlie Kaufman: De ő szánalmasnak tartott téged.
Donald Kaufman: Az az ő ügye volt, nem az enyém. A lényeg az, te szeretsz-e, nem az hogy téged szeretnek-e.
Elég lesújtó képet fest az emberi kapcsolatokról Ozon. Nem tudom hogy volt-e valaha igazán szerelmes ez az ember, de a filmben elejétől a végéig minden kapcsolat gyökerétől fogva gigszeres. Azt gondolná az ember hogy visszafelé haladva eljutunk valami eredendő idillhez aminek a megbomlásának okáról megtudunk valamit, de erről szó sincs. Állandóan másfele kacsingatást és érzéketlenséget találunk legyen az esküvő vagy gyermekszülés. Pedig amúgy nézhető film lenne az 5x2, de a mondanivaló igencsak egysíkú és keserű - számomra.
Történet: A Mese a cseresznyevirágokról című első epizódban megismerjük Takakit és barátját, Arakit, akik egyformán szeretik a könyveket, és akiket egyformán szeretnek gúnyolni a többi gyerek. Akkor is tartják egymással a kapcsolatot mobilon és e-mailen, amikor szüleikkel elköltöznek. Egy újabb költözés előtt Takaki meg akarja látogatni Arakit, de a vonatút végtelenül hosszúra nyúlik és ismeretlen állomásokon vezet át.
Az Űrhajósok címet viselő második részben magányos középiskolásként látjuk viszont Takakit a Tanegasima-szigeten, amint SMS-eket ír Arakinak, amiket aztán soha nem küld el, miközben egy magányos fiatal lány, Kanae - akinek elsuttogott monológjai szolgálnak narráció gyanánt arra készül, hogy szerelmet valljon a fiúnak.
A harmadik, mában játszódó epizód, amely a Másodpercenként 5 centiméter címet kapta, magányos szobákban és Tokió személytelen miliőjében játszódik. Takaki kiábrándult felnőtt, aki céltalanul bolyong a városban, és csodálkozva megtorpan, amikor egy ismerősnek látszó nő vele szemben keresztezi a vasúti síneket.
Az elmúlt néhány év során hazudtam, tekintet nélkül mindenre, csak azért, hogy elérjem az elérhetetlent. Mindezt az az e-mail váltotta ki. Anélkül, hogy értettem volna a dolog forrását, ahonnan ez a fenyegető gondolat útnak indult, tovább dolgoztam.
Amikor végre észrevettem, a szívem már keménnyé vált, ahogy fokozatosan elvesztette ifjúkori életerejét. Azon a bizonyos reggelen, amikor végre komolyan ráébredtem arra...
,hogy elvesztettem mindenem, ami szép volt, tudtam, ez az a pont, és otthagytam a vállalatot.
Tegnap volt egy álmom. Egy álmom, amelyet már rég láttam utoljára. Az álomban épp csak 13 évesek lettünk. Egy hatalmas pusztán voltunk, amelyet teljesen befedett a hó, a házak fényei mélyen belenyúltak, a távolba, vakító látvány volt. A frissen leesett hó vékony szőnyegén sétáltunk, de lábnyomokat nem hagytunk. És akkor... "Nem lenne csodás, ha jövőre is együtt nézhetnénk a cseresznyefa virágzást?" együtt, efelől semmi kétség, ezt hittük.
Jól, hangulatosan összerakott film a Köntörfalak. Szép a fényképezés, különlegesen felépít egy önálló látványvilágot és teret a történetnek, de mondhatnánk azt is hogy az életnek. A rendezés is jó, főleg a vége felé, van feszültség és lelkivilág. A szövegekkel volt néha problémám, amikor nem életszerű szavakat használtam a szereplők - a színészek egyébként közel tökéletesen "játszottak". A befejezés kicsit túlságosan is különc akar lenni és nagyon csak utalnak a "csattanóra".
Egész jó filmnek indult, de a történet és a végkicsengés végül rossz és idegesítő.
3/5
[spoiler]Jó van, hogy nem akarunk happy endet, de az én lelki világomba egyszerűen nem fér bele hogy 1,5 órán át nézek egy szánalmas alkoholistát, és úgymondt szerelmét szenvedni. Semmi változás, a rendezőnek nincs is igazán igénye rá, hogy a film világával és szereplőivel bármit is kezdjen - én lelkileg és morálisan is igényeltem volna hogy megpróbáljon a rohadt szarnál különbet megmutatni az életből.[/spoiler]
Történet: Az amerikaiak meghitt családi ünnepe, a Hálaadás napja fogja keretbe az egy évet felölelő, szerteágazó családtörténetet. Az ünnepre gyülekeznek Hannah, Holly és Lee, a New York-i művészcsalád lányai. A biztosítási ügynök férj hűtlensége miatt azonban minden a feje tetejére áll. Elliott a már-már ellenszenvesen tökéletes feleségének a húgába szeretett bele, ráadásul Lee viszonozza a férfi "vad" szenvedélyét. A neurotikus harmadik nővérnek, Holly-nak viszont a füle cseng, még az is lehet, hogy agytumora van.
Fájdalmasan valóságos történet, feleslegességről és kilátástalanságról. Utána az embernek komolyan inkább volna kedve a vonat elé ugrani.
Mégis a gyönyörű zenével, valami rettentő szépség sugárzik belőle.
4.5/5
A nyugdíjas tisztviselőnek, Umberto D.-nek egyetlen társa és barátja a kutyája. Nyomorúságos nyugdíjából már a lakbérre sem futja, szobájába új lakót költöztetnek. Kétségbeesett lépésre szánja el magát: elhatározza, hogy megöli magát is, kutyáját is, nincs más megoldás.
Vittorio de Sica az olasz neoralizmus e kiemelkedő filmjében nemcsak a magányról, szeretethiányról, öregségről, hanem a minden helyzeten átsegítő, tán magunk számára is meglepő, elpusztíthatatlan életigenlésről szól.
Hát sajna ez nekem elég erőltettek hatott. Kb. nincs egy normális filmötletünk, csak 5 elég gyenge történet amikben van taxi. Hát nekem 3 is elég volt belőle. Az utolsónak még adtam egy esélyt, de kiderült hogy tényleg semmi összeköttetés nincs közöttük. A new yorki alakítások tényleg aranyosak, de én egyszerűen kritikusabb vagyok az olyan filmeknél amik láthatólag rövidfilmekből van összehajigálva, kevés alkotói mondanivalóval. Ráadásul itt mindez egy rendezőtől... hát kérem én itt elvárnám hogy ha gyakorlatilag ötször kell egy filmen belül elkezdenem a filmet felfogni akkor mindegyiknek legyen olyan a vége hogy érdemesnek érezem az újabb szereplők megismerését. Hát nálam ez nem volt meg.
Egy éves a blog... :) Ebből a "rendkívül" jeles alkalomból két általam készült kis videót láthat az erre tévedő érdeklődő.
Ezek a rövid mozgóképes összeállítások a békéscsabai Színitanház (szinitanhaz.jokaiszinhaz.hu) II. és III. színész évfolyam féléves vizsgáiról készültek...
Történet: A magyarul is megjelent pszicho-horror regény filmváltozata. Freddie egy szürke, csupa-elfojtás bankhivatalnok, akit lottónyereménye is csak anyagilag képes felszabadítani, lelkileg nem. Miranda ugyanakkor egy izgalmas szépségű, csupa-élet művészeti főiskolás lány. Freddie nem tud másként közelíteni a lányhoz, csak úgy, hogy lepkegyűjtő hobbiját kiterjesztve elrabolja.
Hangulatosan ábrázolja a karaktert, némi mélységgel, korrekt. A korában még egész újszerű is lehetett, feltételezem.
Ám sajnos a vége felé érezhetően problémáik voltak a történet csavargatásával... A befejezés is,
A filmszakma őszinte, szomorkás bemutatása (a gyártásvezető és a színész közjátéka a pénz körül nagyon sokat dobott a filmen), a karakterek igényes pszichológiai ábrázolása és a színészek játéka (pl. a főszereplő Török-Illyés Orsolya, és Vásári Józsefet is szeressük)... igen jól sikerült. A rendezés is tetszett, különleges, a Fehér tenyeret megfelelően követi.
De van pár felejthetetlen hibája is amik miatt elmaradt egy igazán mély hatás. Legnagyobb bajom az igazán jelentős "futás-jelenet" fényképezésével volt, ami szerintem kifejezetten elhibázott lett. Nem mondom van pár jó beállítás, de az egész a hangokhoz és a zenéhez képest rettentő puritán, kissé diszharmonikus és a cselekmény dráma hatásától elmarad. Én használtam volna pár effektet, nagylátószögűt vagy valamit, kár hogy ilyen bátortalanul vették fel.
Másik gyenge pont hogy befejezetlen. Ami amúgy nem lenne gond, ha minden más tökéletes, világosan értelmezhető a célja.
Jó film, abszolút megnézendő "must see", de nekem a nagy betűs "Filmélményhez" egy kicsi még hiányzott.
4/5
Történet: A film főhőse, Bódi Adél fiatal filmrendezőnő új filmjének bemutatójára készül. A történet 24 órába sűríti azt az összeomlást, ahogy a semmi kis film felzabálja Adél életét. Egy napon át tart a véghajrá, ahol is rosszízű, magánéletének titkait kiteregető rádiós szerepléssel indul a rendezőnő napja. Munkatársai elrontott meghívókkal és félresikerült plakátokkal töltik meg délelőttjét, producere már következő filmjéhez követel lényegi változtatásokat, és otthon, depressziós, színész férje társaságában sem jut levegőhöz. Ez pedig csak a kezdet egy keservesen hosszú éjszakához.
Semmi kiemelkedő nincs benne, de azért abszolút nézhető "szerelmesmozi". A karakterek kielégítően érdekesek, a színészek korrektek, különösen Selma Blair.
3.5/5
Történet:
Patti Petalson egy valaha szépreményű, ám évek óta alkotói válsággal küszködő írónő, akinek házassága romokban hever. Élete azonban gyökeres fordulatot vesz, mikor váratlanul felbukkan régi szerelme, a szintén író Brian. A parádés szereplőgárdában találkozhatunk a jó útra tért szívtiprót alakító, és a filmet rendezőként is jegyző Edward Burnsszel is, Debra Messing pedig a legjobb barátnő szerepében tündököl.
Az igaz történeten alapuló nagysikerű film lelkes ifjúkorától követi Kovicot, a vietnámi háborúba induló buzgó önkéntest egészen a megkeseredett, mellkastól lefelé bénult veteránságig. Az elkötelezett hazafi Kovicot merőben más közeg fogadja hazatértekor, mint ahonnan útjára indult. Ezzel is megküzdve végül benne talál bátor új hangjára a kiábrándultak hada.
Életrajzi filmként a hosszú távot és nagy változást ölel fel. E miatt is van egyetlen negatívuma, a film közepe nehezen képez összefüggést a két végpont között.
Mindazon által rendkívül fontos, kiemelkedő jelentőségű és mondanivalójú film, örökérvényűnek tűnő tanulsággal.
Ron Kovic akinek önéletrajzi könyve alapján készült a film, tényleg július 4-én született. Tom Cruise július 3-án született. Ronald L. Kovic (born July 4, 1946) http://en.wikipedia.org/wiki/Ron_Kovic
Ron Kovic: Isten halott akár az én lábam! Nincs Isten és nincs haza sem!
Kennedy: Hadd tudja meg minden nemzet,hogy mi megfizetünk bármely árat, viselünk bármely terhet, támogatunk bárki barátot, szembeszállunk bármely ellenséggel, hogy életben tartsuk és sikerre vigyük a szabadságot!
Mrs. Kovic: Egyik éjjel azt álmodtam, Ronnie, hogy egy hatalmas tömeg előtt beszélsz, pont úgy, mint ö. És nagyszerű dolgokat mondasz.
Érdekes, sőt kissé bizarr fejlődéstörténet A látogató. A beszáradt prof ilyen egyszerű feloldódásának valószerűségében vannak is kétségeim, de aranyos kis dráma, kis amerikai társadalomképpel.
Nem túl bonyolult (kicsit szomorú hogy a plakátja milyen teljességgel összefoglalja a filmet :)), kevésbé drámai, engem nem fogott meg, de érdemes megpislantani.
Woody Allen New Yorkból hirtelen besétál egy ókori görög színházba, és az archaikus kórus a "When You're Smiling"-ra ropja a koreográfiát...
Igazából csak a klasszikus ókori görög színház szerepeltetésének zseniális ötlete emeli ki igazán a filmet az átlagból. Bár a történet fordulatos, igazi szint az az örült ötlet visz bele ahogy az ókori görög drámák szereplőit és jellemző kellékeit keveri a modern világ élethelyzeteivel.
Woody Allen filmjeiben többek között legjobban az ilyen szürreális beugrásokat szeretem, és talán a Hatalmas Aphroditében lettek ezek a legérdekesebbek.
4/5
Történet: Lenny, felesége sugallatára adoptál egy kisgyereket. Az ifjú éles eszének csodájára járnak, ahogy egyre cseperedik. A befogadó szülők eldöntik, hogy megkeresik szeretett gyermekük valódi édesanyját.
Vannak hibái meglehetősen (pl. az elején a "fogatverseny" elég túlerőltetett), a vallásos mondanivalóval is vannak fenntartásaim, de a gyönyörű vizuális és zenei ábrázolásért (Hans Zimmer) megajánlok egy 3.8-at.
Kár hogy azóta a Dreamworks hanyagolja a hasonló komolyabb hangvételt.
Kellemes, visszafogott korrajzfilm A rádió aranykora. Semmi nagy drámai konfliktus, de szép, érdekes zárványa egy letűnt kornak.
3.8/5
Történet:
Egyhangúan és eseménytelenül telnek a zsidó család tagjainak napjai a második világháború elején. A rádió az álmodozást jelenti számukra: a pártában maradt nagynéni a fehér lovon érkező herceget várja, a feleség hajdani rajongójáról álmodozik, a fiú naponta megidézi kedvenc rádiós hősét, a családfő azt reméli, hogy szenzációs pénzszerző trükkjével egyszer valóban pénzt szerez. Az álmok azonban ritkán válnak valóra. Egy valakinek mégis sikerül: a füstös manhattani mulató bájos, ám nem túl rátermett cigarettaárus lánya, Sally White bekerül a rádióba.